Velem sétálsz
Hogyan indultam
Nézni, látni, felfedezni a pillanat varázsát, utazni testben és lélekben, beszélgetni, mesélni, élni. Személyes történetem meghatározó elemei ezek. A képek szinte mindig jelen voltak az életemben, de kamerát csak 18 évesen vehettem a kezembe. Szerelem volt első látásra, mely azóta is tart.
Hiszem, hogy minden fénykép egyfajta önportré is egyben. Egy fotóséta során az önkifejezésre, a belső képek kivetülésére koncentrálunk. Arra, hogyan tükrözi egy-egy felvétel az érzéseket, a készítő gondolatiságát és ezen keresztül személyiségét. Akár telefonnal, akár fényképezőgéppel készítünk felvételeket, egyedül vagy párban, kiscsoportos foglalkozáson vagy a coaching folyamatában, visszacsatolásként alkalmazzuk a képekkel való kifejezésmódot, ami segít felfedezni belső világunkat és leírni érzésvilágunkat.
„Az egy illúzió, hogy a fényképek fényképezőgéppel készülnek… A fotók szemmel, szívvel és fejjel készülnek.” – Henri Cartier-Bresson
Utam a sétákhoz
A fotográfia 2007-ben lett intenzív része az életemnek, és hosszú időn át szinte minden napomat kitöltötte. 2013-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől AFIAP fotóművészeti diplomát kaptam, 2021-ben pedig kiegészítésként life coach képesítést szereztem. Emberekkel foglalkozom hosszú évek óta. Utazásszervezőként, idegenvezetőként és búvármesterként sokféle élettörténetet volt szerencsém megismerni, jó ideje pedig tour managerként, fotográfusként és coachként is látom különféleségünk sokszínűségét.
A fotóstanfolyamok, iskolák, workshopok és utazások során azt figyeltem meg, hogy a fényképek, melyeket készítünk, mindig elárulnak rólunk is valamit. Ahogy kezdtem jobban megismerni egy-egy velem utazót vagy fotóstársat, egyre inkább az foglalkoztatott, mi a képek mögöttes tartalma, mi inspirálta alkotóját, milyen képi ábrázolás jelenik meg a felvételein. Tapasztalataink, érzésvilágunk, adott hangulatunk és megannyi különféle körülmény befolyásolja sajátos látásmódunk, formálja egyéniségünk.
A vizuális kifejezésmód és a beszélgetések során megfogalmazott gondolatok, érzések összekapcsolása olyan lehetőség, mely segíthet a problémák előhívásában és a megoldási utak megtalálásában, valamint látványos visszajelzést adhat a változások elérésének folyamatában.
Küldetésem
A képek sajátos önvallomások, lelkünk kivetülései. A világ mindenkinek mást és mást jelent, ahogy egy költő sorai, úgy egy fénykép is különféle érzéseket vált ki belőlünk attól függően, milyen lelkülettel olvassuk, nézzük őket. Ha a fotókat alkotójuk meséli el, fogalmazza meg a gondolatokat, melyekkel létrejöttek, akkor az ő koncepciója, kiegészülve a képi megjelenítéssel, egyfajta tükröt vetít elénk.
A velem sétálót a fényképek készítésén keresztül szeretném elvezetni egy olyan izgalmas vizuális világba, mely segít feltérképezni önmagát és megmutatja, hogyan szólnak hozzá saját felvételei.
Pető Andrea
fotográfus, AFIAP fotóművész, life coach
http://www.andreapeto.hu